Törvény a dohányzársól - Örülnek a bagósok is?

2012.02.18. 11:40 Publikátor


A többség pozitívan vélekedik a januári változásokról – derült ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös kutatásából.

Hazánkban 2012. január elsején lépett életbe az a törvény, melynek értelmében minden zárt légterű helyen tilos a dohányzás.

Bár a szigorítás kapcsán megoszlanak a vélemények, a 18-64 éveseknek csak 20 százaléka érzi úgy, hogy a törvénynek több hátránya van, mint előnye – állapította meg a Marketing&Media megbízásából a KutatóCentrum által elvégzett januári felmérés. A kutatásban részt vevőknek csupán egynegyede gondolja úgy, hogy az új törvény ellehetetlenítette a dohányosok helyzetét, sőt, a megkérdezettek kétharmada úgy véli, hogy a rendelkezés egyáltalán nem sérti a cigarettázók személyi szabadságát. „Érthető módon elsősorban a füstmentes életet választók körében váltott ki támogatást a törvénymódosítás: a nemdohányzó válaszadóknak 47 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a módosítás szükséges és időszerű lépés volt a törvényhozók részéről” – mondta Sütő Anna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere. Ezzel szemben a dohányzóknak mindössze 8 százaléka vélekedett így.

A magyarországi helyzet aggasztó

Hazánkban az egy személyre jutó cigarettafogyasztás a WHO adatai szerint duplája a világátlagnak, ez évente fejenként több mint háromezer szálat jelent. Így a törvény megítélésének kiemelt szempontjai közé tartozik annak egészségügyi mutatókra gyakorolt hatása.

A kutatásban részt vevők mindössze 31 százaléka gondolta úgy, hogy a rendelkezés segít a dohányzás visszaszorításában, a dohányzóknak pedig mindössze 19 százaléka értett egyet ezzel az állítással – emelte ki Sütő Anna. A szabályozás pozitív megítélése így inkább annak köszönhető, hogy védi a nemdohányzókat a passzív dohányzás káros hatásaival szemben.”

Az új törvény a többség véleménye szerint nem hozza nehéz helyzetbe a vendéglátósokat sem: a megkérdezettek többsége (58 százalék) nem értett egyet azzal az állítással, hogy a szigorítás hatására csökkeni fog az éttermek és szórakozóhelyek forgalma. A dohányosok és a füstmentes életet élők eltérő nézőpontja azonban e tekintetben is élesen kirajzolódik: míg a nemdohányzóknak csupán egyharmada véli úgy, hogy az intézkedés negatív hatással lesz az éttermek és szórakozóhelyek forgalmára, addig a szenvedélyüknek hódoló válaszadók 57 százaléka számít erre.

*Forrás: btl.hu

komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása